Néhányan talán még emlékeznek a Phage Wars című játékra, amiben petri-csészében úszó sejtek közötti háborút kellett levezényelnünk, klasszik területfoglalós alapon, akkor nyertünk, ha hamarabb megettük a gép által irányított sejteket, mint ők minket.

Ezt az ötletet remixelte az Eufloria készítője, csak átültette az egészet egy bolygós-csillagos-növényes környezetbe: nem sejtek, hanem égitestek között kell mozognunk és nem proteinek, hanem fán termő kis repkedő izék rajzanak a képernyőn. A játékmenet is sokkal összetettebb mint az eredetiben, vannak erősebben és gyengébben termelő bolygók, ültethetünk egységeket nem termelő, de a támadókat lelövöldöző fákat, és van amelyik bolygót nehezebb elfoglalni, más bolygókon születő egységeink meg gyorsabban tudnak bolygóról-bolygóra repülni. Hozzá remek ambient dizájn és zene, 25 különböző pálya, meg valamiféle kerettörténet, amiből megtudhatjuk, miért és honnan jönnek a szürke ellenségek. Én még nem tudtam meg, de már pár órát beleraktam a játékba és remekül szórakozom. Elérhető iOS-re és Androidra is, utóbbira most éppen akciós.